Akik egy ideje követik a munkásságom tudják, hogy az ékszereimet az engem inspiráló nők nevei illetve csodás természeti jelenségek után nevezem el…

Valoszinűleg, már többeket sikerült meglepnem a Tőlem beszerzett kincsek kibontásakor, azzal hogy egy kis levendula illat és virág trásult az ekszereim mellé. Biztosan fel is merült egyesekben a kérdés, hogy hogyan is párosíthattam az én tengert idéző szépségeimhez őket….

Nos ennek két egyszerű oka is van…
Az egyik ok, hogy a tenger is a relaxációt és nyugalmat idézi számomra és ugyebár tudjuk, hogy a levendula virágát és a belőle készült olajat is előszeretettel használják nyugató és relaxáló hatásai miatt. Én vagyok az egyik legnagyobb rajongója ebben a mai rohanó világban.

A másik ok egy sokkal meghatározóbb, egy sokkal személyesebb érzés amiért ez a csodás virág lett hű társam és kiegészítőm a munkámban és a mindennapjaimban….

Egy olyan Nőnek kívánok emléket állítani ezzel, akiről egyszerűen nem tudok Kollekciót elnevezni, hiszen benne van minden mozdulatomban, minden tervezésemben. Ő, aki minden alkotásomat és tervemet végig kísérte és felpróbálta, ameddig tehette és teszi ezt ma is minden nap, de sajnos már cssk az emlékeimben… <3

Ezt a szeretetet és boldogságot továbbitom Nektek az alkotásaimmal és az azokat kísérő ,Ő általa annyira szeretett Levendulákkal…

lletve ki mondja azt, hogy mikor végre megkapja a várva várt SEra csomagját, nem ujjong eme kis illatos virágok láttán? Hisz Nőből vagyunk nem igaz? 🙂

Fogadjátok hát Tőlem szeretettel ezeket a kis “Boldogság csomagokat”!
SEra

Köszönet a levendulás festmény illusztrációért a Lami – Painting / Art Gallery-nek, Lami Bakos Györgyinek!

Pin It on Pinterest